2018. november 9., péntek 07:21

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. november 9., péntek (OS) - Rengeteg előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadó pároknak ma Magyarországon. Sorra érkeznek a megjegyzések a gyermek származására, és a vér szerinti szülőket sem kímélik. Mégis egyre nyíltabban beszélnek a szülők az örökbefogadásról. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása. November 9-e az Örökbefogadás világnapja.

    Az SOS Gyermekfalvak több mint 500 örökbefogadó szülőt kérdezett meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatosan.

Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt. A legkevésbé toleránsak a szomszédok (33 %), a rokonok (29 %), a barátok (28 %) és a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok (26 %) voltak.
Minden második családnál a megjegyzések a gyermek vélt származására vonatkoztak, de a vér szerinti szülők elítélése is majdnem ugyanilyen gyakori (43,3 %). A harmadik leggyakoribb és bántó megjegyzés az örökbefogadó anyák felé irányul, hogy miért nem szültek inkább.
Minden hatodik örökbefogadó családnak szakadt már meg valamilyen kapcsolata az örökbefogadás miatt.

Annak ellenére, hogy ilyen mértékű előítéletekkel kell megküzdenie az örökbefogadóknak, mégis nyíltan vállalják az örökbefogadást. Míg pár évtizeddel ezelőtt még gyakori volt, hogy a szülők eltitkolták gyerekük elől az örökbefogadás tényét, a megkérdezettek között alig volt ilyen.

     Kiadó: SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.