2018. november 21., szerda 18:11

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. november 21., szerda (OS) - Emlékezni helytől és időtől függetlenül mindig és mindannyiunk kötelessége! Nem is olyan rég november 4.-én este 18 órai kezdettel emlékezett meg a Magyar – Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság az 1956-os forradalom már-már elfeledett, de mindenképpen hiánypótló, zsidó vonatkozású részeiről tárgyköréről.A helyszín az a VII. kerületi Baross tér 19. sz. épülete volt, ahol az egyesület 2 évvel ezelőtt ugyanezen a napon emelt emléktáblát Nickelsburg László holokauszt túlélő ’56 magyar-zsidó hős és bajtársai emlékére, akinek a legnagyobb számú fegyveres csapata volt a kerületben, és ő maga volt a felkelőcsoport parancsnoka, akit csak "Zsidó Laciként" emlegettek.

    A köszöntő beszéd után Dr. Róbert Péter történész beszélt az eseményekről zsidó vonatkozásban. Ezt követte Garai Róbert Radnóti-díjas színművész szavalata.
Különleges és maradandó élményt nyújtott a megemlékezők számára Rajna Tibor a Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett ’56-os hős, aki mesélt hitelt érdemlően az akkori eseményekről, harcokról, Emberi értékekről, amelyeket akkor átélt. "Nincsen különbségtétel származás és egyéb más dolog tekintetében, mert a magyar szabadságot megtartani, megőrizni, erősíteni csak összetartozással vagyunk képesek.
Én hiszek benne, hogy a ma felnövekvő ifjúság, bár két korosztály már felnőtté vált, képes lesz folytatni azt a küzdelmet, amit én egy előző beszédben úgy jelenítettem meg, hogy szívükben nyíljon ki a hazaszeretet és a szabadság virága."
    
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.