2018. november 28., szerda 13:13

A Junior Achievement Magyarország közleménye
    Budapest, 2018. november 28., szerda (OS) - 2018. november 27.-én Budapesten (Impact HUB) megrendezésre került az NN Biztosítóval közös programunk, az NN Innovációs Tábor.Az egész napos intenzív program célja az volt, hogy a résztvevők 4-5 fős csapatokban dolgozva megoldást találjanak egy valós problémára, amelyet a program végén prezentálniuk kellett a szakmai zsűri előtt.

    Az ötletfejlesztés során a résztvevőkhöz az NN Biztosító munkatársai csatlakoztak, így a diákok megtapasztalhatták milyen volt egy csapatban dolgozni az NN szakembereivel. Az esemény végén pedig a szakmai zsűri előtt kellett egy rövid prezentációban bemutatni a javasolt megoldást. Az Innovációs Táboron közel 70 diák vett részt, 7 középiskolából szerte az országból (Budapest, Debrecen, Eger, Veszprém).

A diákok feladata az volt, hogy találjanak ki egy lehetséges megoldást arra vonatkozóan, hogy a nagyvállalatok és a középiskolások hogyan tudnak együttműködni azért, hogy a diákok értékes tapasztalatot szerezzenek a pályaválasztáshoz, a vállalatok pedig értékes erőforrásként tekintsenek a diákokra.

Az I. helyezett a BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium, Neumann.io csapata lett, akiknek ötlete egy olyan működő weboldalt volt, ahol a diákok és a cégek regisztrációt követően felvehetik egymással a kapcsolatot, és az elvégzett gyakorlatot/munkát követően mind a cégek, mind pedig a diákok értékelhetik egymást a felületen.

Bővebb összefoglaló: http://ejam.hu/hirek/innovacios-tabor-budapesten/
     Kiadó: Junior Achievement Magyarország

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.