2018. december 5., szerda 13:59

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) -

    Az elektronikus jegyrendszer projektje kapcsán a főváros teljes egészében ura a helyzetnek, a projektet a főváros sikeresen be fogja fejezni, a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár – hangzott el Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes, Borbély Lénárd és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők szerdai sajtótájékoztatóján.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, fővárosi képviselő emlékeztetett rá: a Fővárosi Önkormányzat évekkel ezelőtt döntött az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről, amelyhez hitelfelvételre volt szükség. A projektet a BKK bonyolította le, a törvények és a jogszabályok betartásával, a hitelfelvétel szempontjait is figyelembe véve kiírta a közbeszerzési eljárást, a nyertes feladata volt a rendszer bevezetése, a szükséges eszközök legyártása. Ez nagyrészt meg is történt, a projekt hét fázisából négy megvalósult. Azok a tárgyi eszközök és szoftverek, amelyeket kifizettek, a későbbiekben a projekt során felhasználhatók – hangsúlyozta Borbély Lénárd.

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.