2018. december 7., péntek 15:48

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2018. december 7., péntek (OS) - Orbánéknak VIP-ellátás jár, miközben a Dél-pesti Kórházban már a lepedőn, a pelenkán és az injekciós tűn is spórolni kell

    Annyira kevés pénzt fordít a Fidesz az egészségügyre, hogy a Dél-pesti Kórházban többek között már a lepedőn, a pelenkán és az injekciós tűn is spórolni kell. Mindent elárul a kórházban uralkodó állapotokról, hogy két évvel korábban öt nap kellett ahhoz, hogy rátaláljanak egy halott emberre a mosdóban, miközben két nap alatt lezavartak egy, havi 800 ezer forintos közbeszerzést, amit Deutsch Tamás barátjának kommunikációs cége nyert meg.

A Dél-pesti Kórházban folyamatosan napi gondokkal küzdenek az orvoshiány miatt, most pedig már az eszközökön is spórolniuk kell.

A Fidesz 8 év alatt olyan körülményeket teremtett, amelyek a csecsemőktől az idősekig, minden beteg életét veszélyezteti, mégsem tesznek ez ellen semmit, mert az állami vezetőknek továbbra is jár a kiemelt VIP-ellátás, plasztikai sebészettel, potenciazavarok kezelésével.

Európa-párti erőként úgy gondoljuk, hogy amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem járhat semmilyen kiváltság, ezért kezdeményeztünk népszavazást, amit a fideszesek foggal-körömmel próbálnak megakadályozni.

Végeláthatatlan várólisták, orvos- és nővérhiánnyal küzdő omladozó kórházak helyett európai színvonalú egészségügyet kell biztosítani mindenkinek, nem csak a Fidesz vezetőinek!

MSZP

Bővebb információ: Kunhalmi Ágnes, országgyűlési képviselő

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.