2018. december 10., hétfő 11:00

A Magyar Munkáspárt közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. december 10., hétfő (OS) -

    Ön nem fogadta el tisztességes munkáspárti emberek szolidaritását, pedig nyilván tudja, hogy a szervezett dolgozók között sokféle gondolkodású ember van, köztük olyanok is, akik számára rokonszenves a Munkáspárt politikája.
Mi támogattuk a december 8-i tüntetést, mert a "rabszolgatörvény" elleni harc, a törvény megakadályozása minden magyar dolgozó érdeke, függetlenül meggyőződésüktől, politikai véleményüktől. A törvény elfogadását csak jelentős társadalmi nyomással, különböző erők közös erőfeszítéseivel lehet megakadályozni.
Ön viszont elfogadta az MSZP, a DK és más parlamenti pártok személyiségeinek részvételét a tüntetésen, melyek soha semmilyen formában nem küzdöttek a tőke uralma ellen, sőt segítették és segítik azt. Nem akadályozta meg, hogy a szervezett dolgozók megmozdulását pártjaik politikai céljaira használják, és ezzel lejárassak a szakszervezeti érdekvédelmi harc nemes ügyét.
Levelünket azért írjuk, és azért hozzuk nyilvánosságra, mert bízunk abban, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban vannak mások is, olyanok, akik képesek ideológiai előítéletek nélkül cselekedni.
A Munkáspárt álláspontja változatlan: mi mindig a dolgozó emberek mellett vagyunk.
Utóirat: az Ön helyében én elnézést kérnék attól a párttól, amelyet megsértettem.

Budapest, 2018. december 10.

Dr. Thürmer Gyula
a Munkáspárt elnöke

     Kiadó: Magyar Munkáspárt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.