2018. december 20., csütörtök 15:12

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. december 20., csütörtök (OS) - A kormányzat szavahihetőségéről

    A korábbi ígéretekkel és a valós igényekkel szemben, a napokban megjelent kormányhatározat szerint a kormányzat csak töredékösszeget fordítana a Magyar Falu Programra.
A Jobbik a TÖOSZ és több mint száz szakember (köztük településvezetők, magasrangú minisztériumi tisztviselők, civil-, és érdekvédelmi szervezetek munkatársai) által kidolgozott, részletesen alátámasztott javaslatcsomag alapján 14 költségvetési indítványt nyújtott be a Program finanszírozására mindösszesen 300 milliárd forint nagyságrendben. Javaslataink egy élhető és éltető vidék lehetőségét teremtették volna meg, elérhető közszolgáltatásokkal, a lakhatás-, és a vállalkozásfejlesztés támogatásával.
Ezeket a kormánypártok a szakbizottságban azzal a meglepő és a valóságtól elrugaszkodott indokolással utasították el, hogy nem szokás költségvetési törvényt annak életbe lépése előtt módosítani, valamint van már bőven forrás elkülönítve a törvényben erre a célra.

     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.