2018. december 21., péntek 18:25

A Magyar Liberális Párt közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. december 21., péntek (OS) - Bősz Anett utólagos normakontrollt kezdeményez a rabszolgatörvény és a közigazgatási bíróságok miatt

    Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője utólagos normakontrollt kezdeményez a rabszolgatörvény és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvény miatt, amit Áder János – mint utólag kiderült – már szerdán aláírt. Bár illúzióink nem voltak azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági elnök végre a sarkára áll, és a magyarok emberek érdekeit képviseli az Orbán-parancs teljesítése helyett, a Liberálisok továbbra is a törvényesség oldalán állnak, ezért minden jogi eszközt meg kívánnak ragadni annak érdekében, hogy ebben a formában ne állhassanak fel a közigazgatási bíróságok.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Fidesz egy új bíróság létrehozásával akarja megúszni a felelősségvállalást a jogállami normák megsértése miatt, ahogyan azt is, hogy a kormány a magyar emberek akarata ellenére kötelezné túlórára a munkavállalókat. Meggyőződésünk, hogy mind a rabszolgatörvény, mind a közigazgatási bíróságokról szóló törvény sérti az Alaptörvényben foglalt jogokat. Bősz Anett ezért összegyűjti a képviselők negyedének az aláírását, hogy az Alkotmánybíróság kivizsgálja a túlóratörvény és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló jogszabály törvényességét, és ezzel párhuzamosan felszólítja az alapvető jogok biztosát, hogy teljesítse hivatalának a küldetését, és ő is kezdeményezzen utólagos normakontrollt a két törvénnyel kapcsolatban!

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.