2018. december 28., péntek 11:28

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2018. december 28., péntek (OS) - A Fidesz újra átlépett egy határt

        Nagy Imre szobrának elvitelével ismét nyilvánvalóvá tette a Fidesz, hogy mit gondol az 56-os eseményekről. Ismét bebizonyította azt, hogy nem a forradalom demokratikus tartalmát, hanem az annak hátterében húzódó horthysta restaurációs kísérletet tartja követendő példának. Minden más területen is politikáját a késő dualizmus korához és a két világháború közötti keresztény-nemzeti kurzushoz igazítja, amely két nemzeti tragédiához, s annak részeként a trianoni békediktátumhoz és az 1947-es párizsi szerződéshez vezetett.
     A szobor elvitele is ehhez a politikai irányvonalhoz illeszkedik, hiszen az egykor a szobor helyén álló horthysta emlékművet fogják visszaállítani annak érdekében, hogy a Kossuth térhez hasonlóan ez a terület is visszakapja az 1944-es arculatát. A múlthoz való visszatérést jelzi az is, hogy Orbán Viktor a várba költözik, ahonnan 1945 előtt a magyar államot irányították.
     Világosan látszik az, hogy Orbán politikai karrierje kezdetén liberálisként pusztán ugródeszkának használta Nagy Imrét és demokratikus örökségét.
     A hazai baloldal és az MSZP eltökélt szándéka, hogy megvédi a demokratikus baloldali hagyományokat és szemben áll minden történelemhamisítással.

     MSZP

Bővebb információ: Kunhalmi Ágnes, a Kulturális bizottság alelnöke

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.