2019. január 12., szombat 14:31

Ujhelyi István EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. január 12., szombat (OS) - A magyar fiatalok az InterRail európai járatait választják Orbán kisvasútja helyett

    A mostani nyertes pályázók, akiket a következő napokban fognak hivatalosan is kiértesíteni a programot lebonyolító Európai Bizottság munkatársai, majd április és október között utazhatnak az európai bérletekkel.
Ujhelyi István a budapesti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy idén további két pályázatot fog majd kiírni az Európai Bizottság, összesen mintegy 16 millió eurós költségvetéssel. A program hosszútávú jövője is biztosítottnak látszik: a 2021-2027 közötti uniós költségvetésben ugyanis összesen 700 millió eurót különítettek el a folytatásra. Az MSZP EP-képviselője többször is kiemelte, hogy a program sikeres megvalósítása nagyban köszönhető Navracsics Tibor uniós biztosnak, aki végig segítette a DiscoverEU néven futó program életre hívását. Ujhelyi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó segíteni az ingyenes InterRail-bérlet lehetőségének szélesebb körű megismertetését – a hazai reklámozását Ujhelyi saját költségén vállalta -, és válaszra sem méltatták azon javaslatát, amelyben kiszélesítené az európai programot és államilag finanszírozná minden magyar 18 évesnek az ingyenes bérlet odaajándékozását.  
     Kiadó: Ujhelyi István EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.