2019. február 1., péntek 13:18

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. február 1., péntek (OS) - DK: Meg kell fékeznünk a járványos megbetegedéseket - követeljük, hogy tegyék ingyenessé az ajánlott védőoltásokat is

    A legfrissebb adatok szerint Magyarországon idén 70%-al több influenzás megbetegedést regisztráltak, mint tavaly ilyenkor. Az ajánlott oltások ára ugyanekkor viszont az egekben van, nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy felvegyék a nem kötelező vakcinákat.

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az ajánlott védőoltások is legyenek ingyenesek Magyarországon! A DK szerint így ugyanis az oltások ingyenesek, azaz mindenki számára elérhetőek lennének - ellentétben a mostani, sok tízezer forintba kerülő vakcinákkal, amiket egy átlag magyar család nem engedhet meg magának. Ezzel a lépéssel rengeteg súlyos szövődménytől, maradandó károsodástól, és nem utolsó sorban évről évre rosszabb influenzajárványtól kímélhetnénk meg az európai magyarokat. A kormány pedig a Soros-plakátok helyett egészségügyi felvilágosító plakátokkal áraszthatná el az országot, annak legalább lenne haszna is.

László Imre
országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató
DK
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.