2019. február 4., hétfő 11:05

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. február 4., hétfő (OS) - Az alapvető jogok biztosa egy beszédfogyatékos tanuló fejlesztésének elmaradásáról

    A fogyatékossággal élő tanulók jogainak védelmére, a rájuk vonatkozó garanciális szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet Székely László ombudsman egy panaszügy nyomán kiadott jelentésében. Egy beszédfogyatékos, sajátos nevelési igényű tanuló egy éven át nem részesült megfelelő fejlesztésekben, miután szülei a szakértői bizottság kihagyásával a kijelölt intézményhez képest más iskolába íratták be, az új iskola álláspontja szerint pedig a szakértői véleményben foglaltak nem segítették volna a gyermek fejlődését.

Egy édesanya fordult a biztoshoz azzal, hogy gyermeke egy budapesti általános iskolában nem kapja meg a szakértői véleményben foglalt fejlesztéseket. Sérelmezte, hogy a szükséges iskolai fejlesztések hiányában a gyermeknél önhibáján kívül tanulásbeli elmaradásokat állapítottak meg, emiatt pedig a gyámhatóság eljárást indított ellenük. A panaszos beszédfogyatékossággal élő, sajátos nevelési igényű gyermeke számára a szakértői bizottság kijelölt egy iskolát. A szülők azonban azzal a tanintézettel elégedetlenek voltak, ezért kérték, hogy a gyermeket – testvéreivel együtt – egy másik iskolába vegyék fel. A kiválasztott iskola a panaszos gyermekét annak ellenére felvette, hogy alapdokumentuma szerint csak az autizmus spektrumzavarral és egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók számára biztosít nevelést-oktatást, a beszédfogyatékossággal élő tanulók számára nem.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.