2019. február 5., kedd 18:17

A Miniszterelnökség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. február 5., kedd (OS) - Az antiszemitizmus semmilyen formája nem válhat politikai érdekből szalonképessé Európában

    Sajnos Magyarország sem tekinthető kivételnek a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita politikai szereplők közötti szövetségek új trendje alól – fogalmazott Takács. Hozzátette: a migrációt támogató magyarországi balliberális ellenzék a közelmúltban összefogott azzal a párttal, amely tele van antiszemita, náci gondolatokkal és szereplőkkel és amelynek elnöke a Parlament zsidó tagjainak listázását követelte, és amelynek egy másik vezetője a közelmúltban egy zsidó nő orrának betörésével büszkélkedett.

A magyar kormány ezzel szemben kiemelten védendő értéknek tekinti a zsidók és a keresztények békés együttélését Magyarországon, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, bevezette a Holokauszt emléknapot és számos törvényt alkotott, hogy fellépjen a zsidógyűlölet minden formája ellen – sorolta a politikus.

Takács Szabolcs emlékeztetett: az uniós állam- és kormányfők tavaly december 21-én elfogadott nyilatkozata a magyar miniszterelnök kezdeményezésére kifejezetten a zsidó közösségek és intézmények védelmére szólít fel, a magyar kormány pedig évi több mint 500 millió forinttal támogatja az európai antiszemitizmus monitorozására létrehozott Tett és Védelem Ligát.

A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon és mindig számíthat a kormány támogatására és védelmére – zárta felszólalását az államtitkár.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.