2019. február 10., vasárnap 16:04

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2019. február 10., vasárnap (OS) - A Fidesz kész minden támogatást megadni a családvédelmi akcióterv végrehajtásához

    A Fidesz üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentéseit a családvédelmi akciótervről, amely az eddigieknél is több támogatást fog nyújtani a fiatalok életkezdéséhez, a gyermekvállaláshoz és a gyermekneveléshez.
2010-ben, amikor a balliberálisoktól átvettük a kormányzást, azt vállaltuk, hogy a gyermekes családokat minden erőnkkel segíteni fogjuk, mert a család az a nemzeti és európai közös nevező, amelyet a lehető legnagyobb gondossággal védenünk kell. A gyermekek és a család védelme azóta még fontosabbá vált, hiszen Európában éppen hatalomra tör az a politikai erő, amely bevándorlók betelepítésével és nem a családok támogatásával képzeli el Európa jövőjét. Ehhez a bevándorláspárti oldalhoz politikai ellenfeleink is csatlakoztak.
A Fidesz kész minden támogatást megadni a ma bejelentett intézkedések bevezetéséhez és a szükséges törvényalkotási munkához. Az ellenzéki pártoknak pedig ismét lesz lehetőségük, hogy végre a magyar fiatalok és gyermekes családok mellé álljanak.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.