2019. február 13., szerda 10:05

Az Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleménye
    Budapest, 2019. február 13., szerda (OS) - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyetért az Alapvető Jogok Biztosának a sajtóban tegnap megjelent ajánlásaival, amelyeket a kórházi ellátásra szoruló gyermekeket kísérő szülők benntartózkodásának lehetőségeivel kapcsolatban fogalmazott meg.

    Az érintett közfinanszírozott kórházak esetében már eddig is jelentős összeggel támogattuk a gyermeküket kísérő hozzátartozók elhelyezését. Jogszabály alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosítja a 14 év alatti gyerekek hozzátartozói, a szoptatós anyák és a fogyatékkal élők kísérői számára a kórházban tartózkodás feltételeit. 2018-ban ezt az ellátást több mint 44 000 hozzátartozó vette igénybe, amire az állam összesen 621 millió forintot költött.

Egyetértünk azzal, hogy a szülők gyermekük mellett tartózkodását nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, aminek a kidolgozását a minisztérium megkezdte.

     Kiadó: Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.