2019. február 17., vasárnap 21:07 |
A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2019. február 17., vasárnap (OS) - |
A kommunizmus nyomasztó örökségéből és károkozásaiból a mai napig
nem tud szabadulni országunk. Az ún. "rendszerváltozás"
bekövetkeztekor sokan azt gondolták, jobb lesz az országnak a
magyaroknak, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás után
úgyszintén. Valójában azonban az ország egy lemaradó gazdaságú, a
közösségben alárendelt szerepet játszó, lesajnált, lekezelt, niemand
ország lett, a korábbi balliberális, majd a mostani dilettáns
fidesz-kormány garázdálkodásának következményeképpen. E mostani kormány valami elképesztően képmutató módon a saját
nemlétező "sikerének" próbálja bemutatni, az emberekkel elhitetni,
az éppen egy kissé magasabb gazdasági növekedést, azt a növekedést
melyet döntő részben az idetelepült külföldi cégek produkáltak,
továbbá az EU-s támogatásoknak köszönhető. A kormánynak ebből az
érdeme semmi. Mély hallgatás van arról is, hogy elmaradt a restitúció, ezzel
összefüggésben a versenyképes, a külföldivel versenyképes magyar
tőke nem létezik; csak olyan kézen-közön összetalicskázott cégek,
cégmaradványok vannak, melyek a külföldi tulajdonú cégekkel történő
összehasonlításban leginkább csak amolyan sufni-műhelyeknek
minősíthetőek.
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|