2019. március 8., péntek 15:34

Az Állampolgári Jogvédő Liga közleménye
    Budapest, 2019. március 8., péntek (OS) - Az Állampolgári Jogvédő Liga emlékülése

    A Jogvédő Liga Volt Elnökeinek Tanácsa emlékülésre hívta a Választmány tagjait, abból az alkalomból, hogy 1919. március 8-án, azaz ma száz éve született Dr. Bányai Mihály, szervezetünk alapító tagja, az első működési szabályzatunk megalkotója, aki édesapja nyomdokaiba lépve lakhelyén a szegények jogásza is volt.
Az Állampolgári Jogvédő Liga Választmánya határozatban méltatta annak jelentőségét, hogy a szervezet megalakítását az a társadalmi elégedetlenség segítette elő, amelyet egy családellenes törvény, a "kedvezményes lakáshitel-kamatok piaci szintre emelése" váltott ki. Az 1990-es államháztartási törvénybe bújtatott hírhedt 64-67. §-ok azért kapták "büntetőkamat" nevet, mert az egyoldalú szerződésmódosítás, amely csaknem tízszeresére emelte a hitelkamatot, a "múlt rendszer haszonélvezőinek büntetése volt" – legalábbis egyes politikusok szerint. A tiltakozó, becsapott emberek a Büntetőkamatot Ellenző Csoport szervezésével petíciót vittek a Parlamenthez, de ezt már a köztiszteletben álló jogász nem élhette meg, mert élete 72. évében elhunyt.
A Jogvédő Liga tisztelettel emlékezik alapító tagjára, aki kijelölte számunkra az egymás iránti szolidaritás rögös útját, és elősegítette a rendszerváltoztatás utáni első sikeres civil tiltakozás létrejöttét. Ötszáz lakossági fórum, perek ezrei, és egy újabb petíció után elértük az igazságtalanság megszüntetését.

     Kiadó: Állampolgári Jogvédő Liga

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.