2019. március 21., csütörtök 09:28

A Magyar Víziközmű Szövetség közleménye
    Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) - A Víz Világnapja minden év márciusában kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk. Elgondolkodjunk azon, hogy nekünk miről is szól ez a nap, nekünk mit jelent a víz és hogy miért is kell a víznek világnapot szentelni?

    AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. Ez a jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére.
A 2019-es nemzetközi szlogen: "Vizet mindenkinek!"

Mindannyian olyan világot szeretnénk, ahol minden élet élhet és ahol mindenki számára alapvető jog a tiszta vízhez való hozzáférés!

A mai napon gondoljunk ezekre a fontos információkra, álljunk meg egy pillanatra és holnaptól próbáljunk meg tudatosabban élni. Bánjunk úgy a vízzel, hogy az a következő generációk számára is elérhető "kincs" legyen és tekintsünk úgy a környezetünkre, a Földre, hogy rajtunk kívül még több, mint 7 milliárd 650 millió ember él itt, akinek szintén szüksége van erre a bolygóra és a vízre. Tegyünk meg mától mindent annak érdekében, hogy gyermekeink, unokáink számára is olyan vízkészlet legyen elérhető, ami a mai nap nekünk még a rendelkezésünkre áll; azonban ha ilyen tempóban haladunk és nem figyelünk oda mindannyian akár csak egy picit jobban, hamarosan már csak utópisztikus gondolat és ködbe veszett vágy marad.

     Kiadó: Magyar Víziközmű Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.