2019. március 24., vasárnap 13:50

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2019. március 24., vasárnap (OS) - Családok éve: Megalomán beruházások kontra gyerekek 1-0 – Új játszóteret a Városligetbe!

    A kormány által meghirdetett Családok évének egyik nagyon sajátos eseményéhez érkeztünk. A Városliget fejlesztése kiemelt állami beruházás lett, noha a budapestiek döntő többsége ma sem támogatja a park feldúlását és erről a lakosságot soha senki meg nem kérdezte – pedig az építkezés már most megkeseríti a környéken lakók életét.

Erzsébetváros egyik óvodájának szülői közössége hívta fel a figyelmet arra, hogy az építkezés miatt minden előzetes értesítés és egyeztetés nélkül napokkal ezelőtt lezárták a Liget legnagyobb játszóterét, így a projektnek köszönhetően megfosztották a gyerekeket a játszótértől. A csodajátszótér kivitelezése akár hónapokat is csúszhat, hiszen a játszóeszközök beszerzésére kiírt közbeszerzés egyetlen beérkezett ajánlata érvénytelen volt.

Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen jelentős építkezés tervezésekor a kormány magasról tesz az itt lakókra, a helyi iskolákra és óvodákra, és csak saját rögeszméjüket tartják szem előtt.

Szücs Balázs, a Párbeszéd VII. kerületi önkormányzati képviselője ezért felszólítja a Városliget Zrt. vezetését, hogy azonnal kezdje meg az egyeztetéseket az érintett szülőkkel, önkormányzatokkal és saját pénzén alakítson ki a Nagyjátszótér megnyitásáig egy ideiglenes játszóteret!

Szücs Balázs, a Párbeszéd VII. kerületi önkormányzati képviselője

     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.