2019. március 24., vasárnap 16:44

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2019. március 24., vasárnap (OS) - Gondoskodási válság: azonnali béremelést a szociális szektorban! -

    Ma Magyarországon gondoskodási válság van, ezért reformokra van szükség a gondozói rendszerben. Az LMP szerint el kell érni, hogy a megnövekedett otthonápolási díjat az idősgondozásra is kiterjessze a kormány, és a fogyatékkal élő gyermekek támogatását finomhangolják. A szociális szférában nyolc éve semmilyen béremelés nem valósult meg, ezért az LMP érdemi bérfejlesztést követel.

Ungár Péter törvényjavaslatot is benyújtott, amelynek célja, hogy az otthonápolási díjat a jelenlegi 30-50 ezer forintról legalább 100 ezer forintra növelje a kormány, továbbá át kell gondolni a gyermekápolási díj pontozási rendszerét és annak felülvizsgálatát, hogy jobban figyelembe vegyék az értelmi fogyatékkal, például autizmussal élők szempontjait is, másrészt pedig a támogatást az idős hozzátartozójukat ápolókra is ki kell terjeszteni. A szociális szférában nyolc éve semmilyen béremelés nem valósult meg, ezért az LMP konkrét intézkedési javaslata szerint a szociális bértáblát végzettség szerint egyenértékűvé kell tenni a pedagógus és egészségügyi bértáblával. Az LMP álláspontja szerint a hazai gondoskodási válság felszámolásához olyan átfogó, új szemléletre van szükség, amely a szociális rendszer intézményeit nem leépíti, hanem a fejlesztését tekinti kiemelt kormányzati feladatnak.

Ungár Péter,
országgyűlési képviselő

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.