2019. március 28., csütörtök 12:02

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. március 28., csütörtök (OS) -

    Ehelyett szóban több alkalommal felhívta a panaszolt személyt a jogellenes tevékenység abbahagyására és a hulladék elszállítására, egy alkalommal levélben küldött írásbeli felszólítást, ezek azonban nem vezettek eredményre. Önmagában ugyanis ez nem alkalmas a jogsértő állapot megszüntetésére, hiszen a teljesítés így nem kényszeríthető ki, a mulasztás nem szankcionálható, és a végrehajtási eljárás sem indulhat meg.
A vonatkozó jogszabályok alapján az eljáró hatóság köteles tisztázni a döntéshozatalhoz szükséges tényállást, és amennyiben a jegyző – amint azt ő maga többször is nyilatkozta – ehhez nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel, közigazgatási eljárás keretében indokolt lett volna szakértő kirendelése.
A hulladékgazdálkodási bírság kiszabására a települési önkormányzat jegyzője a törvény értelmében egyebek között akkor jogosult és kötelezett, ha az ingatlantulajdonos a települési hulladék gyűjtésének és átadásának kötelezettségét megszegi vagy a hulladékot jogellenesen helyezi el.  A panaszolt esetben hulladékgazdálkodási bírság kiszabására nem került sor, amit a biztos és a szószóló jelentős eljárási hibának értékelt. Álláspontjuk szerint a végrehajtási eljárás megindítása jelenthetne megoldást az ügyben.
A közös jelentés utalt arra is, hogy a jelenlegi helyzet, a késlekedés nem róható fel kizárólag az intézkedési jogkörrel rendelkező hatóságnak, a kötelezett magatartása – együttműködésének teljes hiánya – is igen komoly szerepet játszik.
     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.