2019. április 6., szombat 12:30

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye
    Budapest, 2019. április 6., szombat (OS) - Az LMP, Jobbik, és a Sétáló Budapest csapatának közös sajtóközleménye -

    A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.

A ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését.

Elkeserítő látni, hogy ebben részt vesz a Momentum. A harminc évet nem lehet leváltani az olimpiát megszavazó Karácsonnyal, a zuglói parkolási botrányt eltagadó Horváth Csabával, az MSZP-vel és a DK-val. Azt gondoljuk, hogy a Momentum szavazói centrum szavazók, azt gondoljuk, hogy a Momentumnak a centrum pártokkal kellene együttműködnie, ahogy erre vidéken számtalan példa van. Sajnáljuk, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.

Moldován László,
az LMP Budapesti elnöke

Bencsik János,
a Jobbik Budapesti elnöke

Sétáló Budapest csapata
     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.