2019. április 15., hétfő 10:32

Az Állami Számvevőszék közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. április 15., hétfő (OS) -

        Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek törvényben előírt ellenőrzése során feltárta, hogy a Demokratikus Koalíció a párttörvény előírását megszegve – jogi személytől kölcsönszerződés alapján – nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a piaci ár alatt vett igénybe szolgáltatást, 430 ezer Ft kamatkülönbözetként tiltott támogatást fogadott el.  A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóság kizárólagos jogköre.
     Az ÁSZ emlékeztet: a Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik. A DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak. A 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során az ÁSZ azt állapította meg, hogy a DK a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel. A kampány során a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette.
     Az Állami Számvevőszék azt javasolja a Demokratikus Koalíciónak és képviselőinek, hogy a folyamatos vádaskodás, valamint a közvélemény szándékos félrevezetése helyett dolgozzanak azon, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő párt betartsa a törvényeket.

     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.