2019. május 22., szerda 16:58

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. május 22., szerda (OS) - A mesterséges intelligencia okozta változások kezdeményező, előremutató kezelését szorgalmazza a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden tagállama által 2019. május 22-én, Párizsban elfogadott ajánlás. A miniszteri ülésen részt vevő Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár ennek kapcsán kiemelte, hogy az előremutató fejlesztések mellett rendkívül fontos a mesterséges intelligencia és az adatvagyon hatékony, felelős hasznosítását támogató jogszabályi környezet kialakítása.

    Az ajánlás kiemeli, hogy a mesterséges intelligenciának a fenntartható fejlődés, az elszámoltathatóság és az emberközpontú értékek mentén megbízhatóan, biztonságosan és átláthatóan, mindenkor az emberek jólétét szolgálva kell működnie. Az elfogadott szövegben megfogalmazott vezérelvek hangsúlyozzák a mesterséges intelligencia fókuszú kutatás-fejlesztésbe történő befektetéseknek, a digitális ökoszisztéma támogatásának, és a szakmai utánpótlás képzésének jelentőségét is. Az ajánlás elfogadásával a miniszterek  felkérik az OECD Digitális Gazdaságpolitikai Bizottságát, hogy folytassa a mesterséges intelligencia népszerűsítésének és elterjedésének elősegítése érdekében végzett munkáját, és kísérje figyelemmel az ajánlás végrehajtását.

     Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.