2019. június 5., szerda 10:05

Budapest Főváros Levéltárának közleménye
    Budapest, 2019. június 5., szerda (OS) - Exkluzív módon együtt és kizárólag a III. Levéltári Piknik két napja alatt lehet megtekinteni az 1941-ben öngyilkosságot elkövető Teleki Pál miniszterelnök Budapest Főváros Levéltárában és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött lemondó- és búcsúleveleit. Kevesen tudják, hogy a grófot már korábban is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata. Eddig összesen négy ilyen tárgyú levele maradt fenn különböző korszakokból.

    A közvélemény eddig leginkább a Horthy Miklós kormányzóhoz 1941. április 3-án írt lemondó, valamint búcsúlevelét ismerhette. Idén áprilisban egy eddig ismeretlen búcsúlevél került Budapest Főváros Levéltárának birtokába, amelyet Teleki Pál öngyilkossága előtt a személyi titkárának, Incze Péternek írt. A hagyaték tartalmaz egy eredetileg 1929-ben készült, de folyamatosan újradatált levelet is, amelyben a súlyos betegséggel küzdő Teleki a temetéséről rendelkezik.
A gróf áldozatvállalási hajlamának bizonyítására nem pusztán a búcsúlevelek állnak rendelkezésre. A gróf öngyilkossága előtt 15 évvel, a frankhamisítási per kapcsán, két hosszú feljegyzést is közjegyzői letétbe helyezett, amelyekben a politikai helyzet értékelése mellett érintőlegesen nyilatkozott a saját és Bethlen szerepéről is a frankbotrányban. Ezekben többek között azt írta: "hajlandó volnék vállalni az egész ügy ódiumát".
További információk: (http://www.archivportal.hu/hu/leveltari-piknik/) és (http://bparchiv.hu/hirek/iii-leveltari-piknik).

     Kiadó: Budapest Főváros Levéltára

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.