2019. június 16., vasárnap 11:44

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2019. június 16., vasárnap (OS) - Az 56-os vértanúk emlékére

    1956-ban a magyar nép nemet mondott a diktatúrára és hitt abban, hogy változtathat a sorsán és elérheti a vágyott szabadságot, jólétet és a demokráciát. Ezeknek a közös céloknak az elérése érdekében Nagy Imre volt az, aki vállalta a történelmi feladatot és a magyar nép oldalára állt. Miniszterelnökként volt benne bátorság, hogy Magyarországot a szabadság és a demokrácia útjára vezesse és nemet mondjon a zsarnokságra. Nagy Imre a forradalom leverése után sem volt hajlandó megtagadni a szabadságharc értékeit, inkább meghozta a legnagyobb áldozatot és vállalta a halált.

61 évvel Nagy Imre és mártírtársainak kivégzése után azonban azt kell látnunk, hogy 1956 történetét a ma hatalmon lévők újra akarják írni, már ott tartunk, hogy ki akarják törölni a történelemből a nemzetért mártíromságot vállaló politikust.

Nagy Imre baloldali volt és demokrata. Ezt a baloldaliságot nem tudja megbocsátani a jelenlegi hatalom, ezért száműzte Nagy Imre emlékét az állami megemlékezésekről, ezért tüntette el a Forradalom lángját a Kossuth térről, most pedig ezért számolja fel az 1956-os Intézetet.

Az áldozatok emléke előtti főhajtás mellett ezért emlékeztetnünk kell az Orbán-kormányt, hogy nem válogathat 56’ hősei közül! Nem temetheti el a forradalom és szabadságharc miniszterelnökének szellemiségét!
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.