2019. június 24., hétfő 15:45

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. június 24., hétfő (OS) - Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar.

    A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó- mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten.

A miniszter ismertette, hogy az utóbbi három évben az élelmiszergazdasági export értéke folyamatosan 8 milliárd euró fölött alakult. Ehhez az is kellett, hogy a magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között jelentősen javult, melynek következtében érdemi felzárkózás ment végbe a régi tagországokhoz képest - tette hozzá.

Az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül 2018-ban 8,3 százalék volt és az agrárgazdaság közel 2,9 milliárd euróval járult hozzá a nemzetgazdaság majdnem 5,6 milliárd eurós többletéhez. 2010 és 2018 között az export 49 százalékkal, az import 57 százalékkal, így az egyenleg 35 százalékkal növekedett.

Agrár-környezetvédelmi területen jelenleg 13 állomáshelyen lát el feladatot agrár- és környezetügyi szakdiplomata. Az exportnövekedés és mezőgazdasági – környezetügyi kapcsolatok döntő része nagymértékben az  agrárattasé hálózatnak köszönhető.


     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.