2019. július 2., kedd 11:15

A Magyar Liberális Párt közleménye (9. rész)
    Budapest, 2019. július 2., kedd (OS) - Chladek Tibor: "Reményt és jövőt szeretnék adni mindazoknak, akikről a helyi politika az elmúlt években megfeledkezett"

    - A párt megyei elnökeként örömmel számolhatok be az elmúlt évek béli szervezőmunkám eredményeképpen arról, hogy számos Pest megyei településen vannak aktív csoportjaink, az őszi önkormányzati választásokon megye-szerte lesznek jelöltjeink, önállóan induló jelöltek és olyanok is, akik demokratikus ellenzéki összefogás színeiben indulnak. A már említett hernádi sportpálya mellett több megyei korrupciós ügyre is felhívtam a közvélemény figyelmét, így például a nyolcvanmillió forint támogatásból épített jászkarajenői dűlőútra, vagy az általa megvásárolt korábbi önkormányzati ingatlan eladását helyi képviselőként megszavazó ceglédi Fidesz-elnök esetére. A Liberálisok agrárszakértőjeként pedig igyekszem tenni azért, hogy Bősz Anett országgyűlési képviselőnk parlamenti munkája, valamint Szabadai Viktor és Sermer Ádám fővárosi tevékenysége mellett személyemen keresztül a magyar vidéket, különösképpen a kistelepüléseken, tanyákon élőket megszólító, a vidékfejlesztés és az agrárium témaköreihez egyszerre emberi jogi és szabadpiac-párti aspektusból közelítő elvi liberális álláspont is markánsan megjelenjen pártunk kommunikációjában. Mindemellett azonban legfontosabb feladatomnak jelenleg azt tekintem, hogy győzni tudjak az októberi önkormányzati választáson Hernádon, és valóra válthassam a "Mindenki Hernádja" című programomban megálmodott víziót az európai Hernádról.
    
     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.