2019. július 6., szombat 09:39

A Krajczáros Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. július 6., szombat (OS) - Felemelő érzés volt megélniük, hogy e helyszínen 1928-tól a II. vh éveinek kivételével naponta tartanak esténként ilyen megemlékezést, és ahol alkalmanként 800-1200 fő van jelen.

        - Májusban a fehérvári püspökség udvarán került elhelyezésre egy emléktábla a centenárium okán tavaly elültetett emlékfa mellé.
     - Vasárnap este visszaérkezéssel Visintiniben diákok részvételével elvégezték a magyar kápolna bejáratának és a feljárót övező kerítésnek a rozsdátlanítását, festését.  Részesei voltak a San Michele sacra zónában a 103 évvel korábbi gáztámadás áldozataira emlékező programnak. San Martino del Carsoban emlékfát ültettek, mellé pedig egy emléktáblát helyeztek el. Evvel egyezően Kobaridban is átadtak egy emlékfát illetve emléktáblát, azon kitétellel, hogy egy későbbi időpontban kerülnek a végleges helyükre, mivel addig tereprendezés, stb. lesz. A néhány napban lehetőségük a régió nevezetességeivel, közte Trieszt tengerpartjával, Vransko (Slo) motorkerékpár múzeumával, stb. is ismerkedni.
     - De törekednek az irodájuk (Budai 94.) előtti teret is szebbé formálni, ahova virágokat ültettek és gondozzák azokat.
     Hatókörünkben ugyanakkor rendre megtapasztalják azt is, hogy rohamosan devalválódik a középiskolások körében a közösségi szolgálatra esedékes 50 órás foglalkoztatás. Ennek okait részletesen kutatták és egyik lényegi szempontként érzékelték, mely szerint néhány szervezetnél érdemi feladat ellátás nélkül szórják ki az érettségihez szükséges igazolásokat.

     Kiadó: Krajczáros Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.