2019. július 7., vasárnap 14:39

A Magyar Atomfórum Egyesület közleménye
    Budapest, 2019. július 7., vasárnap (OS) - Bukarestben, 2019 június 26-án az európai nukleáris ipar vezetői felhívást írtak alá, amelyben körvonalazták, mit kellene tenni annak érdekében, hogy 2050-re Európa teljesen karbonmentessé váljon, miközben a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság fennmaradjon. Közös munkára szólították fel az Európai Unió vezetőit, hogy leküzdhetők legyenek azok az akadályok, amelyek e cél útjában állnak.

    Dr. Kiss Csaba, az Atomfórum elnöke kiemelte, hogy a nukleáris energia nemzetközileg elismerten fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és iparágként készen állunk arra, hogy ebben ki vegyünk a részünket. A szénmentes Európa 2050-ig történő elérése nagyon ambiciózus cél, és fontos, hogy a lehető legjobban kihasználjunk valamennyi rendelkezésre álló eszközt.
Az EU gazdaságának szén-dioxid-mentesítésére irányuló törekvések megvalósítása jelentős beruházásokat igényel minden technológiában. Ez azt jelenti, hogy Európában befektetni kell mind a meglévő nukleáris flotta hosszú távú működésébe, mind pedig jelentős új nukleáris kapacitás kiépítésébe. Becslések szerint Európában 100 GW új atomerőmű kapacitást kell létrehozni. Mindkét beruházási cél megvalósítható, ha az uniós intézmények, a tagállamok és az európai nukleáris ipar együttműködnek.
A felhívás teljes szövege: http://www.atomforum.hu/pdf/Manifesto.pdf

     Kiadó: Magyar Atomfórum Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.