2019. július 12., péntek 15:16

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleménye
    Budapest, 2019. július 12., péntek (OS) - 985 közigazgatási szakos egyetemi oklevelet adtak át július 12-én, pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A végzettek között mintegy 400 megyei és fővárosi kormányhivatali tisztviselő is átvehette oklevelét.

    A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán (ÁKK) négy alap- és mesterszakon, 15 speciális közigazgatási szakirányon végeztek azok a hallgatók, akik a közeljövőben a közigazgatásban fognak dolgozni, illetve közülük sokan már meg is kezdték a tisztviselői pályát. Az NKE célja a közigazgatás szakemberállományának erősítése, amelynek érdekében folyamatosan fejleszti képzéseit. Az ÁKK-n és jogelőd intézményeiben végzett több mint 35 ezer hallgató a közszféra minden területén megtalálható, így a többi között a jegyzők, az önkormányzati tisztviselők mellett a központi és területi közigazgatásban tevékenykedők túlnyomó része is itt szerezte diplomáját. Az alap- és mester-, valamint a továbbképzéseken végzett hallgatók az Európai Unió szerveinél is elhelyezkedhetnek, de a magánszférában is elláthatnak szervezési, gazdálkodási vagy irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feladatokat.
     Kiadó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.