2019. augusztus 5., hétfő 18:14

A Fidelitas közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. augusztus 5., hétfő (OS) -

    A szombati nappal megkezdődött az EDS 2019/2020-as munkaéve, amelyben a szervezet egy teljesen új elnökséggel kezdte meg a tevékenységét. A kiosztott feladatok közül a magyar alelnök a legnagyobb kihívást jelentő alapszabály módosításokért felelő portfóliót kapta meg, valamint a német alelnökkel közösen felelnek az EDS pénzügyi támogatásának biztosításáért. Az újonnan megválasztott elnökség összetétele alapján kijelenthető, hogy a magyar elnökségi tag szerepe kulcsfontosságú, ugyanis gyakran játszhatja a mérleg nyelvét az észak és dél közötti vitában, így válhat megkerülhetetlenné a magyar vélemény nemzetközi szinten az ifjúságpolitikában is. "A Fidelitas hallgatói szervezetben elért eredményei a Néppártban is nagy sikernek számítanak, hiszen megmutattuk, hogy megkerülhetetlenek vagyunk a Néppárt családjában" - nyilatkozta Böröcz László, a Fidelitas elnöke.  
     Kiadó: Fidelitas

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.