2019. augusztus 15., csütörtök 08:36

A Magyar Békekör Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. augusztus 15., csütörtök (OS) - Szent István erénye ma bűntény Magyarországon – 2.

    A Békekör felhívja a magyar nép figyelmét, hogy Orbán Viktor kormánya sem a menekültügy kezeléséből, sem a népvándorlás okainak kiküszöböléséből nem veszi ki a részét. A "magyar emberektől kapott megbízatására" hivatkozva elzárkózik miden emberséges és ésszerű megoldástól. Mi tagadjuk, hogy a magyar nép embertelenségre, gőgös, gyűlöletszító politika folytatására hatalmazta föl Orbán Viktor kormányát. Népünknek semmilyen érdeke nem fűződik az irracionális politizáláshoz. Országunknak és népünknek ahhoz fűződik érdeke, hogy befogadjuk a menekülteknek egy részét, megválogassuk, kit engedjünk be és kit ne. Figyelembe vegyük saját munkaerő szükségleteinket, éljünk a menekültek között fellelhető szakmai ismeretek lehetőségével, hiszen a kivándorlás miatt égető szükségünk van orvosra, ápolóra, mérnökre, szakemberre, szerelőre, kisiparosra. A rasszista indíttatású elzárkózás visszaüt a magyar emberekre, pedig a kormány követhetné államalapítónk intelligens politikáját: "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén." A befogadás segít ugyan, de nem oldja meg a népvándorlás problémáját. A Békekör ezért kérte a kormányt, hogy hazánk kapcsolódjon be Szíria újjáépítésébe, ezzel is segítse elő 5 millió szír hazatelepülését. Elutasító választ kaptunk. Ez arra enged következtetni, hogy a kormány nem a megoldásban érdekelt, hanem belső hatalmi célra használja ki a migráns-kérdést.

     Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.