2019. szeptember 3., kedd 18:02

A Magyar Liberális Párt közleménye (3. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 3., kedd (OS) - Sermer Ádám nyílt levele Rétvári Bence részére

    Utoljára az Ön által hangoztatott teljesen idejétmúlt, kizárólag hatósági elrettentésre épülő drogstratégiai tévképzetek miatt írtam Önnek nyílt levelet. Arra azóta sem reagált semmit, viszont látva a kormányzati hozzáállást, egyértelművé vált számomra, hogy nem felvilágosításra szoruló tévedések, vagy akaratlan kommunikációs hibák rejlenek a háttérben, hanem Ön egy tudatosan felelőtlen politikai gépezet része, aminek esze ágában sincs a racionalitáshoz igazodni.

Tanulva korábbi tapasztalataimból most nem kérdezek Öntől semmit, nem kérek Öntől semmit, csak jelzem, hogy amihez az arcát, nevét adta Vácon, az vállalhatatlan, embertelen és meggyalázza 600 000 ártatlan magyar áldozat emlékét. Hogy ez Önnek problémát jelent-e, azt nem tudhatom, de nem is hiszem, hogy lenne jelentősége. Az viszont fontos, hogy mindenki emlékezzen majd, hogy Ön és az Ön mögött álló Fidesz-kormány, Orbán Viktor vezérletével súlyosan antiszemita, minden 21. századi demokrata számára vállalhatatlan eszméket képvisel, amikor gőzerővel dolgozik a Horthy-korszak rehabilitációján. Hogy ez éppen történelemkönyvek önkényes átírásával, intézetek, múzeumok létrehozásával, közterületek visszarendezésével, szobrok állításával, vagy hazug kommunikációs panelek puffogtatásával történik, az szintén részletkérdés, a történelem szemétdombján majd nem lesz jelentősége.
     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.