2019. szeptember 10., kedd 16:18

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. szeptember 10., kedd (OS) - DK: Trócsányi minden uniós biztosi pozícióra alkalmatlan

    Az Európai Bizottság megválasztott elnöke bejelentette, hogy az Únió bővítéséért és szomszédságpolitikájáért felelős biztosi posztot szánja a magyar kormány jelöltjének. A DK álláspontja szerint Trócsányi László, Orbán minden demokrácia- és jogállamellenes törekvését kiszolgáló igazságügyminisztereként alkalmatlan arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen. Mivel a Bizottság elnökének nincs lehetősége megválogatni az uniós biztosokat - hiszen a tagállamok jelölik őket - ezért Ursula von der Leyennek nem volt más választása, mint hogy a  leggyengébb biztosi posztok egyikét adja Orbán emberének. Uniós bővítés nincs napirenden, ezért a bővítési biztosi poszt befolyása rendkívül csekély. Míg a cseh, a szlovák és a horvát kormány jelöltje európai bizottsági alelnöki posztot kap, a lengyel jelölt pedig az egyik legfontosabb területet fogja irányítani, addig Orbán jelöltjének csak ez jutott - mindez jól mutatja Orbán EU- belüli “befolyását".
A DK EP-képviselői mindent megtesznek azért, hogy Trócsányi László ne lehessen az Európai Bizottság tagja. Mert az egész Európa, benne Magyarország szégyene lenne.


Molnár Csaba
EP-képvselő, delegációvezető
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.