2019. szeptember 11., szerda 12:55

A Magyar Liberális Párt közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 11., szerda (OS) - Drámai forintgyengülés – Az Orbán-kormány tétlenségét bizonyítja a Fidesz költségvetési bizottsági bojkottja

        Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője arra emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök 2008-ban, 274 forintos euró-árfolyamnál rázta meg a vészcsengőt, és mondta azt, hogy a forintválságot a miniszterelnök-csere oldhatja csak meg. A Liberálisok képviselője szerint a 2008 harmadik negyedévében jelentkező, először pénzügyi, majd reálgazdaságra átgyűrűző válságból eredő árfolyamkilengést lett volna lehetősége kezelnie a Fidesz-kormánynak 2010 után, hiszen Orbán Viktor azt állította: remekül sikerült stabilizálni az ország makromutatóit. Ennek ellenére évente több forintos átlagos romlást könyveltünk el, így jutottunk el a 2008-as forintválsághoz képest húsz százalékkal gyengébb magyar fizetőeszközhöz. "Ha a 274 forintos eurót gyengének nevezte Orbán, a 330 fölötti árfolyamot hogyan definiálná a miniszterelnök?" – tette fel a kérdést Bősz Anett, aki felszólalásában szemenszedett hazugságnak nevezte a kormány állítását, miszerint a nemzetgazdasággal minden rendben van, Magyarország mindent jól csinál, és csak a nemzetközi gazdasági mozgások okoznak 2-3 százaléknyi árfolyamkilengést a magyar gazdaságban.
     A költségvetési bizottság utáni sajtótájékoztatót élőben közvetítettük Bősz Anett Facebook-oldalán:
     https://www.facebook.com/boszanett.blogja/videos/676212439531230/

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.