2019. szeptember 12., csütörtök 09:49

A Magyar Kézilabda Szövetség közleménye (3. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 12., csütörtök (OS) -

    - Természetesen nagyon büszkék vagyunk a nyáron elért óriási eredményekre, legfőképpen arra, hogy a női junior és ifjúsági válogatottunk is megnyerte az Európa-bajnokságot azok után, hogy tavaly Debrecenben a most 20-21 évesek világbajnokok lettek – emelte ki Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – Az EYOF-on szerzett bronzérem szintén értékes, hiszen a 17 éveseket két külön csapatban versenyeztettük és a fő verseny az Európa-bajnokság volt. A büszkeség mellett érezzük a felelősséget is. Három, egymást követő korosztályt kell úgy menedzselnünk, versenyeztetnünk és segítenünk, hogy utánpótlás-éveikből kilépve felnőttként is megállják a helyüket. Tekintve, hogy a három említett korosztály legfiatalabb és legidősebb tagjai között hat év a korkülönbség, ezek a generációk az elkövetkező tíz évben talán nem csak a magját, de a jelentős hányadát adhatják majd a válogatott keretnek, de felnőtt szinten a jó eredményekhez még nagyon sok munkára van szükség, de ennek szellemében, átfogó koncepció alapján és annak fejlesztésén dolgozunk évek óta.  
     Kiadó: Magyar Kézilabda Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.