2019. október 13., vasárnap 16:15

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2019. október 13., vasárnap (OS) - Soproni megint lyukra futott Terézvárosban

    Soproni Tamás négy hónapig tartó, hazugságokra épülő kampánya újabb szintet lépett azzal, hogy ma, a választás napján Facebook-bejegyzésében burkoltan csalással vádolta meg a Fideszt. Az ellenzéki polgármesterjelölt azt állította, hogy az ellenzék legerősebb szavazóköreiben duplán osztották 150 választópolgárnak szavazólapot, ezért ezeket meg kell semmisíteni, s ugyanennyi szavazatszámot le kell majd vonni mindkét jelölttől.
A helyi választási iroda közleményéből azonban kiderül, hogy mindössze nyolc választópolgár kapott rosszul szavazólapot, s közülük három esetében még időben észrevették a szavazatszámlálók a hibát.
Tehát Soproni megint lyukra futott, viszont a balliberális sajtó már egyértelmű csalásról ír. Ezért várjuk Soproni bocsánatkérését, illetve az internetes lapok helyreigazítását.

A Fidesz-KDNP terézvárosi szervezete

     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.