2019. október 18., péntek 17:21

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. október 18., péntek (OS) -

    A Nemzeti Ifjúsági Tanács a fiatalok közéleti érdeklődésének fenntartására és a civil társadalmon belüli ifjúsági utánpótlásképzésre külön figyelmet és munkát fordít. Hegedüs Zoltán, a szervezet elnöke szerint a fiatalok érdeklődnek a közélet és az őket érintő ügyek iránt, csak a megfelelő hívószavakra van szükség. "Számos országos és helyi civil szervezet végez kiemelkedő munkát azért, hogy ne veszítsük el a fiatalok érdeklődését a társadalmi ügyek iránt, ennek érdekében képzéseket, és érdekképviseleti lehetőségeket teremtenek, melyek sok ezer fiatal életére vannak hatással. Az ifjúsági vezetők egyetértenek abban, hogy szervezeteik számára a helyi városvezetés támogatása kiemelt fontosságú.

A Vezetőképzőt vendégül látó Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András a köszöntőjében kiemelte, hogy a városvezetés nyitott a fiatalokkal való párbeszédre és örömmel veszi, hogy az Országos Diákparlament mellett más országos ifjúsági kezdeményezés is a városukba látogat.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács szerint nemcsak vezetőkre van szüksége, hanem lelkes önkéntesekre, csapatjátékosokra és jó szakemberekre is, ezért a hétvége során készségfejlesztő, stratégiatervezési, kommunikációs, jogi és innovációs lehetőségeket bemutató képzéseken vehetnek részt a 18-35 év közötti fiatalok.

A résztvevők között országos, regionális, és helyi szinteken működő szervezetek egyaránt megtalálhatók, amelyek tevékenysége különböző területeket érint.

     Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.