2019. október 20., vasárnap 14:44

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (3. rész)
    Budapest, 2019. október 20., vasárnap (OS) - KEP ünnepi megemlékezés október 23-ról, a köztársaság kikiáltása 30. évfordulójáról az Akadémián

    Adott volt a nemzeti összhang. Ilyen előzmények nyomán a Parlament előtt százezres tömeg gyűlt össze a köztársaság kikiáltását eredményező eseményre. 1988-ban ő fogalmazta meg, hogy a határon túli magyarság a nemzet részét képezi. 1989 januárban Pozsgay Imre jelentette be a rádióban, hogy 56 nem ellenforradalom volt. Ez azért volt fontos, mert a nép látta, hogy nagyon fontos változások kerülhetnek sorra. A beszédet szándékosan délre időzítették, a nándorfehérvári diadalra emlékezve. A fogadtatás pozitív volt a nyugati országok részéről is, de ellentmondásos volt a reagálás: szimpatizáltak, de óvták a reformfolyamatot, intettek arra, nehogy az akkor még létező, bár Gorbacsov idejére nagyban átalakult szovjet politikai vezetést megharagítsák vele. Emlékeztettek a Jaltai egyezmény teremtette nagyhatalmi status quo-ra. A Nyugat attól tartott, hogy éles konfliktushelyzet teremtődik, és ez rá is kihathat. Az akkori francia elnök felszólította a szovjet állam vezetőjét, hogy akadályozza meg a német újraegyesítést. Itthon határozott nemzeti összhang teremtődött: az elnök úr mindvégig támogatta a Németh Miklós kormányt, fontosnak tartja, hogy Pozsgay Imrével együtt népi-nemzeti meggyőződésű hazafinak mondhatta magát, amihez a körülmények ellenére mindvégig 86 évesen büszkén vallhatja, hogy eredményes hosszú életpálya van mögötte.
     Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.