2019. november 6., szerda 11:28

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. november 6., szerda (OS) - A múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövőt építjük – Jászkun konferencia Kunszentmártonban

    A kormány és a tárca, mint ahogy eddig is, úgy ezután is az identitás megerősítése, a magyar családok támogatása és az ország, valamint a Kárpát-medence versenyképességének növelése érdekében fog dolgozni.
A 2020-as esztendő költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz. Jelentős összeget, több mint 2200 milliárd forintot fordítunk a magyar családok támogatására, megerősítésére azért, hogy minél több magyar gyermek megszülethessen, ami elengedhetetlen nemzeti identitásunk, vallásunk, anyanyelvünk és kultúránk megtartásához, megerősítéséhez – emelte ki Latorcai Csaba.
Kunszentmárton 2019-ben ünnepli újratelepítésének 300. évfordulóját, amelynek mottója: "a múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövőt építjük".
    
     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.