2019. november 10., vasárnap 10:43

A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete Egyesület közleménye
    Budapest, 2019. november 10., vasárnap (OS) -

    II. Albert monacói herceg Budapesten – protokoll az öttusa világbajnokságon

Ezzel a címmel tartott izgalmas és informatív előadást a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének (NPRSZ) alapító elnöke Hossó Nikoletta az október 16-i szakmai napon a Pénzügyminisztérium Pénztártermében.

Mindenekelőtt Lawani Alex, az NPRSZ elnökségi tanácsadója mutatta be a szervezet új partnereit: Juliet Victor Borászat, BJB Pakk Projekt, majd a rendezvénysorozat állandó szponzorainak – Dallmayr, Viwa Vitaminwater – Beke Éva az NPRSZ Marketing Igazgatója köszönte meg a támogatást.                                                
"A protokoll szakemberek sok esetben ’gyors reagálású, egy személyes haderőként’ egy egész csapat munkáját látják el" – osztotta meg személyes tapasztalatait az alapító elnök, aki a világbajnokság protokollfőnöki feladatai mellett a monacói herceg állandó kísérőjeként készítette elő és koordinálta a kétnapos látogatás programját.  
II. Albert herceg a Nemzetközi Öttusa Szövetség Tiszteletbeli Elnökeként érkezett Budapestre, mely során találkozott Áder János köztársasági elnökkel a Sándor-palotában ifj. Juan Antonio Samaranch, a NOB alelnöke kíséretében.

Timeline típusú prezentációjával sikerült megragadnia a szakemberekkel szemben támasztott elvárások kvintesszenciáját, valamint érzékeltetnie a hallgatóság számára munkájuk komplexitását térben és időben a megbízás elfogadásától a megvalósításig.

https://europrotokoll.hu/nemzetkozi-protokoll-szakemberek-szervezete
     Kiadó: Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.