2019. december 7., szombat 09:20

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. december 7., szombat (OS) - DK: A DK a Kulturális Bizottság összehívását kezdeményezi a színházak ellen indított támadás miatt

    A Demokratikus Koalíció a magyar kulturális élet, a kultúra szabadsága ellen indított totális háborúnak minősíti, hogy az Orbán-kormány szétverné a Nemzeti Kulturális Alapot, illetve meg akarja változtatni a színházak igazgatói kinevezéséről szóló szabályokat. A rezsim már azt is el akarja dönteni - ha kell, a pénzügyi zsarolás lehetőségének megteremtésével -, hogy az önkormányzati teátrumok kiket nevezhessenek ki direktornak.

A szakmai körök elemi felháborodása és a kultúra szabadságának védelme érdekében Gréczy Zsolt, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagja, a testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi december 10-re, keddre. Azt kéri, hogy a Fidesz ne akadályozza, hanem tegye lehetővé a bizottság ülését, egyúttal az elnök, Pósán László hívja meg a színházak igazgatóit, hogy őket is meghallgathassák az őket ért támadásról.

DK Sajtóiroda

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.