2019. december 12., csütörtök 19:26 |
 A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2019. december 12., csütörtök (OS) - A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete Felhívása. |
Egyesületünk 2019. november 5.-én kiadott egy Tiltakozást, melyet
egyrészt Mti-OS közleményként is megjelentettünk, és a KAS /
Konrad-Adenauer-Stiftung részére is megküldtünk. Ebben tiltakoztunk
az ellen, hogy egyesek a KAS nevét felhasználva, tudományos
körítéssel, rendszeresen úgymond "Konferenciákat" rendezgetnek, a
Gellért Szállóban és más helyszíneken is, és itt mindig mélyen
sajnálkoznak azon, hogy milyen szörnyű volt a kommunizmus rémuralma.
Ezt azonban nem azért csinálják, mintha az áldozatok, vagy a
leszármazók szomorú mai helyzetén bármit is változtatni akarnának, a
konferenciázgatás elsődleges célja, hogy levezessék a nép és az
áldozatok elégedetlenségét. Ehhez a KAS a nevét és az anyagi
támogatását adja, ez sajnos ma egy tény. Sok áldozatnak eközben napi megélhetési gondja van, mivel
nevetséges járadékokat fizet az állam. Erről persze mélyen
hallgatnak az itteni, a KAS-t megkereső és tőlük pénzt kéregető
figurák. Egyesületünk most úgy döntött, e korábbi Tiltakozásunkat jelen
Felhívásban nyomatékosítja, és lényeges dolgokkal kiegészíti. A Felhívás címzettje közvetlenül maga a KAS -
Konrad-Adenauer-Stiftung. Egyrészt azt kérjük a német Alapítványtól,
vonja vissza hozzájárulását, ne lehessen itt konferenciázgatni a
Gellért Szállóban, vagy máshol, az ő nevüket felhasználva, miközben
az érintettek, az áldozatok nyomorognak. /folytatás a 2. részben/
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|