2019. december 12., csütörtök 19:26

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. december 12., csütörtök (OS) - A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete Felhívása. /2./

    /folytatás/
De egy ennél jóval lényegesebb dolgot is kérünk e Felhívásban, mégpedig azt, hogy ha már eddig támogatták anyagilag az ilyen konferenciázgatást, tehát erre, nyilván egy ottani döntés eredményeképpen, pénzeket különítettek el, akkor ezek után, a jövőben, e pénzekből ne a konferenciázgatást támogassák, hanem hozzanak létre pénzalapot, melyből a kommunizmus még élő magyarországi áldozatainak nevetségesen alacsony, csak a nyomorgást lehetővé tevő jövedelmét megemelik ! Egy élhető szintre !
Mert a magyar kormány ezt egyértelművé tette, nem fog tisztességes járadékot fizetni az áldozatoknak, csak olyan nyomorúságosan keveset mint eddig. Ez nem Egyesületünk véleménye, sejtése, nem, szó sincs róla, birtokunkban van számos a tényeket e tárgyban megmutató dokumentum. Hiába intéztünk felhívásokat, kéréseket a fidesz-kormányhoz, mert nem hogy nem tettek semmit, de még az ombudsman is olyan válaszokat írt, melyből egyértelmű volt, a fidesz-hatalom autoriter rendszerében ő sem tud tenni semmit.
Az Egyesületünk tehát az áldozatok érdekében több alkalommal próbálkozott, más civil szervezetekkel együtt, és önállóan is, minden esetben elutasítás volt a válasz.
Már nem sokan élnek az egykori áldozatok közül. Ezt különösen figyelmébe kell ajánlani a KAS vezetőinek.
/folytatás a 3. részben/
     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.