2019. december 13., péntek 14:25

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. december 13., péntek (OS) - Egyre több a családbarát szülészet, jelentősen csökkent a csecsemőhalandóság

    Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredményeket ért el hazánk a csecsemőhalandóság csökkentésében – hangsúlyozta Prof. Dr. Horváth Ildikó pénteken egy, a várandósgondozás, szülés és csecsemőkor témájában rendezett konferencia megnyitóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a szakembereknek az elkötelezett, magas színvonalú munkáért.

A magyar szülészeti és gyermekellátás európai viszonylatban is színvonalas. Csecsemőhalandóság terén különösen kiemelkedő eredményeket ért el hazánk: míg 2000-ben 9,2 ezrelék volt az arány, addig 2010-ben 5,3 2017-ben 3,6 ezrelék. A kormány és az egészségügyi ágazatvezetés is sokat tesz azért, hogy a születések számának csökkenését megállítsa, és mérsékelje a koraszülések, valamint a császármetszések arányát. Ennek jegyében készült el az új, szakmával és az érintettekkel való széles körű egyeztetésen alapuló szülészeti irányelv, amelyben különösen nagy hangsúlyt kapott a bababarát, családbarát ellátás szempontjainak érvényesülése, figyelembe véve a WHO legfrissebb ajánlásait is.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.