2020. január 4., szombat 16:40

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2020. január 4., szombat (OS) - Párbeszéd: 4iG-ügy: bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen

    A Párbeszéd bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután felmerült, hogy a 4iG egyik fő részvényese elkövethette a Btk. 410. §-ába ütköző bűntényt, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.
A hírek szerint a cégben még idő előtt szerezhettek tudomást arról, hogy a 4iG mégsem veszi meg a Magyar Telekomtól a T-Systemst, így időben tudott eladni részvényeket, amivel azok vevőinek súlyos pénzügyi károkat okozhatott.

Mindebből egyrészt kiderült, hogy azok a befektetők, akik a NER-cégek töretlen növekedésére spekulálnak, sem számíthatnak folyamatos gyarapodásra, hiszen eshet a részvények árfolyama; másrészt a tűzhöz közel állók bármikor átverhetik a kisbefektetőket is, ha pénzügyi érdekük úgy kívánja.

Az ellenzék 2020-tól olyan politikát fog folytatni, amellyel 2022-ben bekövetkezhet a kormányváltás, aminek következtében legkésőbb két és fél év múlva a NER-cégek részvényei értéktelen papírok lesznek. Mert ezen cégek növekedését csupán a politikai kapcsolatokon alapuló, korrupciós állami megrendelések biztosítják.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes
    
     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.