2020. január 6., hétfő 11:25

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség közleménye
    Budapest, 2020. január 6., hétfő (OS) - A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán // A közösségükért tenni akaró fiatalok számára indít mentorprogramot a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Tíz hónapon keresztül negyvenkét tehetséges fiatalnak lesz lehetősége saját képességeit fejleszteni mentorok segítségével. A program alatt pedig saját közösségeikben fogják segíteni kortársaik bevonását, érdeklődésük és közéleti aktivitásuk felkeltését.

    "A fiatalok esetében sajnos alacsony a társadalmi kezdeményezésekhez való kapcsolódás és jellemzi őket a közéleti passzivitás. Erre megoldást jelenthet, ha fokozatosan látunk hozzá a fiatalok szemléletének formálásához, akár egy tehetséggondozó programon keresztül." – mondta el a közéleti mentorprogram kapcsán Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke.

A leendő kiválasztottak négy alkalommal képzéseken és szemléletformáló előadásokon vesznek részt. Mintaprojekteket hoznak létre közösen, amelyek egy – egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást. Szervezett látóutakon pedig vállalati és civil szereplőkhöz, valamint állami intézményekbe látogatnak majd el.

A mentorprogram februárban egy több napos tréninggel kezdődik, ahol a résztvevők megismerhetik egymást és a közéletben már "élesben" is bizonyított mentoraikat, akikkel havonta legalább két alkalommal fognak találkoznak.
     Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség

------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.