2020. január 6., hétfő 12:11

A Miniszterelnökség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. január 6., hétfő (OS) - 2020-ban is folytatódik a vidéki nagyvárosok fejlesztése

    A projektek előkészítése döntő többségében elindult. A program keretében tervezett beruházásokból 75 projekt esetében elmondható, hogy a teljes beruházás vagy projektelemeinek nagy része teljes körűen megvalósult. 2019-ben elkészült többek között a színházfelújítás és az új városi uszoda Kaposváron, a Városi Szabadtéri Színpad Nyíregyházán, az új városi uszoda Kaposváron, a nemzetközi iskola Debrecenben, az egészségügyi intézményfejlesztés Érden, vagy a Botfai Erdődy-Hűvös kastély és a Kvártélyház felújítása Zalaegerszegen. Befejezték továbbá az M44-es gyorsforgalmi út új, 62 km hosszú szakaszának, illetve a 67. sz. főút új 33,2 km hosszúságú pályájának építését. Az ipari parkok fejlesztésének érdekében minden érintett városban megvásárolták a szükséges területet.

A Modern Városok Program keretében eddig több mint 1500 milliárd forintot fizettek ki, ebből 1050 milliárd forint a hazai költségvetési forrás.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.