2020. január 18., szombat 11:30

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2020. január 18., szombat (OS) - Orbánék ismét átverték a fogorvosokat és a tanárokat

    Az Orbán-kormány ott veri át az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat, ahol csak teheti. A Fidesz pitiánerségét jól mutatja az a tény, hogy még a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó segítő pedagógusok díjazását sem hajlandó kifizetni. Több mint két éve nem fizetnek azoknak a tanároknak, akik a legnehezebb körülmények között dolgoznak.

A tanárok mellett pedig a fogorvosok is hiába várják a megemelt rezsitámogatást, amit korábban megígértek nekik, hiszen arról is kiderült, hogy csak hazugság volt.

Kásler Miklós tevékenysége a hozzá tartozó területeken a rombolásban és a hazudozásban merül ki, semmi mást nem tud felmutatni.

A Fidesz ezzel ismét megmutatta, hogy miként vélekedik azokról, akiknek a munkáján emberéletek és gyermekeink jövője múlik.

Az MSZP támogatja az egészségügyi és a pedagógus szakszervezetek törekvéseit, hogy végre olyan erkölcsi és anyagi megbecsülést kapjanak, amilyet megérdemelnek.

MSZP

Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.